Vásárhelyi testvérpár nyerte az online tehetségkutatót

Thuswohl Áron és Thuswohl Deborah kapta a legtöbb szavazatot és PamKutya szívből jövő dicséretét.

– Hirtelen jött az ötlet, még szinte el sem hisszük – mondta lapunk kérdésére a hódmezővásárhelyi Thuswohl Áron. Egy ismerősük hívta fel a figyelmünket arra, hogy Áron és a testvére, Thuswohl Deborah szombaton megnyert egy internetes zenei tehetségkutató versenyt.

Hogy a koronavírus-járvány miatti bezártság nem legyen olyan egyhangú, mások mellett a zenészek is igyekeznek változatos módon feldobni a hangulatot. A PamKutya formációt alkotó Osbáth Norbert és Osbáth Márk tehetségkutató versenyt hirdetett, a vásárhelyi testvérek erre jelentkeztek. Az egyetemista Áron korábban dobolt, nemrég gitározni kezdett, a gimnazista Deborah zongorázik és énekel.

A fiatalember bájos szerénységgel hárítja a dicséretet: szerinte úgy bárki tud gitározni, ahogy ő, és a húga is csak kisebb énekversenyeken indult korábban. Az otthon töltött idő alatt kicsit unatkoztak, ezért jelentkeztek PamKutyáék felhívására, az első helyezésüket szinte sokként élték meg. A nyereményük belépő az augusztusi Strand Fesztiválra. Mivel még nem biztos, hogy a programsorozatot a veszélyhelyzet miatt megrendezik, egyelőre nem élik bele magukat, hogy ott lehetnek, tudtuk meg. Ahogy azt a videómegosztón közzé tett felvételen elmondták: az előadásuk másnak is megtetszett, egy zenésztől felkérést kaptak egy közös munkára.

A testvérpár Keane: Somwhere only we know című számával nyűgözték le a zsűrit és a szavazókat.

Szval hát az történt hogy megnyertünk Deborah Thuswohlval egy PamKutya (ismert YouTuberek) által szervezett tehetségkutatót amit még egyáltalán nem fogtunk fel? BRUTÁLIS volt!!!!! Viszont itt van a dal amivel nyertünk, reméljük tetszik!?? So what happened is that we actually won a talentshow hosted by one of the most known YouTubers in Hungary which we still cant comprehend but yeah we did?? So here's the song we sang and won with we hope you like it!??

Közzétette: Áron Thuswohl – 2020. április 18., szombat

A döntő során készült videót itt láthatják. A testvérek hozzávetőleg 0.42-től énekelnek, az eredményhirdetés, majd az azt követő beszélgetés 1.48-tól látható.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!