Eredményesen szerepelt a Vásárhelyi Kosársuli két U12-es csapata a bajnokságban. A Sólymok és a Palánták egyaránt nagyon jó játékkal rukkoltak elő és összesen 3 győzelemmel zárták a legutóbbi fordulót.
Tovább a cikkre!
Városunk önkormányzata villanybuszokat szerezne be - ez derült ki egy, a közbeszerzési értesítőben megjelent pályázati felhívásból. A felhívásban az szerepel, legalább egy darab, tisztán elektromos hajtású autóbuszt vásárolnának, viszont a…
Tovább a cikkre!
Még mindig az épületek bontása zajlik az Ady Endre utca laktanya felőli részén álló, egykori DÉMÁSZ telep területén. 8,5 milliárdért ide építik majd a vásárhelyi honvéd középiskolát.
Tovább a cikkre!
Teljesen elkészült és az útburkolati jeleket is felfestették, és a kerékpárosok használni kezdték. Csakhogy nem nyitották még meg a forgalom előtt!
Tovább a cikkre!
Ötvenezret pedig ráadásként az kollégium alapítványa adott hozzá. Az ebből vásárolt állateledelt, tisztítószert, almot szerda este adták át a Cseresnyés kollégiumban.
Tovább a cikkre!
Mint korábban többször írtunk róla, a kistérségi társulás megszűnik ez év végével, 2024-től Hódmezővásárhely saját maga fogja működtetni az eddig a HTKT hatáskörébe tartozó intézményeket. Az Államkincstár minden kérését teljesítették, a…
Tovább a cikkre!