Szerdán a csoport őszi bajnoka, a Gyulai Termál FC otthonába látogatott a HFC NB III-as csapata.
A vásárhelyiek beszámolója szerint ismét ígéretesen játszottak, a gyulai kapusnak többször is bravúrral kellett a játékba avatkoznia. Ennek!-->!-->!-->…
Tovább a cikkre!
Csütörtökön és szombaton is pályára lépett a Hódmezővásárhelyi Futball Club. Előbb a Szeged-Csanád Grosics Akadémia második csapatával mérkőztek meg, majd a Tiszaszigettel.
Tovább a cikkre!
Hétvégén lejátszotta első felkészülési találkozóját az NBIII-as Hódmezővásárhelyi Futball Club. A magasabb osztályban szereplő Békéscsaba ellen a védekezés gyakorlása került előtérbe.
Tovább a cikkre!
A Hódmezővásárhelyi FC NBII-as csapata tegnap megkezdte a közös felkészülést a tavaszi szezonra Szűcs Róbert irányításával.
A csapat tájékoztatása szerint az edző munkáját másodedzőként Borbás Zsolt, kapusedzőként Kovács Krisztián!-->!-->!-->…
Tovább a cikkre!
Egész pontosan a Szegedi Vasutas SE pályáján aratott fölényes győzelmet a HFC.
Az utóbbi hetekben már egész bíztató formát mutat a Hódmezővásárhelyi FC. A múlt héten a listavezető Tiszakécske ellen szereztek pontot, bár akkor bosszantó!-->!-->!-->…
Tovább a cikkre!
Első nézésre és olvasásra inkább a második opció, tehát a két elvesztett pont ,,elmélete" mellett kell sajnos maradnunk, még ha a Tiszakécske a listavezető is. Bár a közönség a mérkőzés után elégedett volt, nagyobb részt, és a HFC újra…
Tovább a cikkre!